Egy társ az utazás során

Én is, mint sokan mások, imádom a zenéket és a filmeket. Mivel vidékről járok fel Pestre dolgozni, elég sok időt töltök különböző tömegközlekedési eszközön. Az akár több órás utazások során próbálom minél hasznosabban eltölteni az időt, vagy épp lazítani kicsit. Ezért, ha tudok, dolgozok a laptopomon, illetve telefonomon, vagy csak egyszerűen kikapcsolódok, és elindítok egy újabb részt valamelyik kedvenc sorozatomból. Gyakran több hívást is ilyen „üresjáratban” intézek el. Szeretem megteremteni a tömegközlekedés során is a saját kis világomat, sokszor egyszerűen nincs kedvem hallgatni a mellettem ülőket. Ehhez legtöbbször a fülhallgatómhoz nyúlok. Csak beteszem a fülembe, és tuti, hogy nem szólnak hozzám, így élvezhetem a gondtalan utazást. Kicsit antiszociálisnak tűnhetek, de a munkámból kifolyólag egész nap emberek között vagyok, nagy a nyüzsgés. Jó érzéssel tölt el, hogy hogy tudom, van kiút a zajos környezetből, és a kelletlen kényszerbeszélgetésekből.

Sajnos mivel az utazás és a munka, hét közben szinte kitölti az egész napomat, szabadidőm igen kevés adódik. Így megragadok minden pillanatot, hogy kicsit magammal foglalkozhassak. Ez, az a kis eszköz, ami lehetővé teszi, hogy fel tudjak töltődni lelkileg. Mindehhez az élményhez nélkülözhetetlen egy jó minőségű fülhallgató. Sajnos, sok helyen megkapható nagyon gyenge minőségű belőle, ami egyáltalán nem nyújt olyan hangzást, nem élvezhető a közvetített tartalom. Arról nem is beszélve, hogy ezek általában egy pár használat után tönkremennek, és dobhatjuk is ki őket. Sokszor fürödtem már be sajnos így én is, ezért keresgélni kezdtem a neten egy olyan megbízható hely után, ahonnan minőségi fülhallgatót szerezhetnék be, kedvező áron. Szerencsére, rábukkantam az Atomking oldalára, ahol nagyszerű fülhallgatók közül válogathat az ember kedve szerint, mindezt nagyon kedvező árak mellett.

Sportolj, utazz, vagy csinálj bármi olyat, ami során szükséged van arra, hogy magad maradj a gondolataiddal, egy minőségi fülhallgató megbízható társad lesz mindezek közben.

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.