Az ember nagyon sokszor bajba kerül, mit is adhatna a szerettei számára, aminek örülnek és azért hasznát is veszik. Nálunk már családi szokás, hogy nem veszünk egymásnak nagy ajándékokat, mert próbálunk egymásra koncentrálni az ünnepek alatt, és nem szeretnénk, hogy az ajándékok elvegyék az ünnep örömét. Természetesen mindenki készül valami aprósággal, de nálunk nem igazán divat a nagy tévé és telefon karácsonyra. Leginkább a figyelmes, vagy saját kezűleg készített ajándékok, pici, apró meglepetések azok, amiket igyekszünk egymásnak adni a szeretet ünnepén. Én egyetlen embernek szoktam mindig kiemelt figyelmet fordítani az ajándékára, az pedig az édesanyám.
Nagyon fontos számomra ugyanis. Mindent neki köszönhetek. Azt aki lettem, amilyen értékekkel rendelkezem. Ő szolgáltatott nekem mindig egy nagyon erős pozitív példát, és minden erőmmel azon vagyok, hogy legalább megközelítőleg tudjak annyira jól állni a világhoz és az élethez, ahogyan ő mutatta azt nekem mindig.
Édesanyám szereti a régi dolgokat, de nem szereti a festményeket, és nem szeret a falon látni egy képet sem, mindig azt mondja, hogy annak a helye a fotóalbumban van. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy ebben az évben mindenképp kap tőlem valamit, amivel ki tudja díszíteni a lakás falát. Nézelődésem közben meg is találtam a tökéletes választást egy gyönyörű vászonkép formájában. Meg is rendeltem, hamarosan megérkezik. Biztosan nagyon fog neki tetszeni, és végre díszíti majd valami a ház falát. A fényképalbumok száma is fog nőni természetesen, de azt mindig a bátyámtól kapja. Tőle már ez ilyen ikonikus ajándék minden egyes karácsony alkalmával. Ez az ő kiváltsága lett, és hozzá kell tenni, hogy minden évben kitesz magáért, mert hihetetlen különleges és igazán gyönyörű albumokat talál.
